Gólyaköszöntő

  

Kedves Hallgatónk!

A Budapesti Gazdasági Egyetem rektoraként szeretettel gratulálok sikeres felvételéhez és üdvözlöm Önt Egyetemünkön!

A felvételi követelmények sikeres teljesítésével most Ön is tagjává vált a jelenleg több mint 80 országból érkező mintegy 16.000 fős kreatív, fejlődő, színes és felelős közösségünknek. Egyetemi Polgárként hamarosan megtapasztalhatja, hogy a BGE nemcsak a hazai felsőoktatás első számú üzleti egyeteme, hanem egy modern, innovatív, az új ismeretekre és módszerekre nyitott egyetem, amely büszke minden Karára, és megbecsüli hallgatóit, oktatóit, és teljes belső közösségét. Fontos értékeket vallunk a BGE-n, melyeket együtt alakítottunk ki, hallgatók, oktatók, a teljes egyetemi közösség és ezt képviseljük intézményünk falain belül és kívül is.

Mi a BGE-n hisszük, hogy az egyéni sikerhez hallgatóink saját erőfeszítésein és hozzáállásán keresztül vezet az út, nekünk pedig az a feladatunk, hogy biztosítsuk a megfelelő feltételeket az Ön szakmai fejlődéséhez és az egyéni ambíciók kiteljesítéséhez.

Az első kihívás teljesítésével most Ön is elindult azon az úton, melynek végén felkészült, széles látókörű, etikus, biztos szakmai tudással és idegennyelv-ismerettel rendelkező, a társadalmi felelősségvállalást szem előtt tartó szakemberekként állják majd meg a helyüket a hazai és a nemzetközi üzleti és gazdasági életben.

Kívánom, hogy az Egyetem nyújtotta lehetőségekkel élve, kitartó tanulással számos szakmai elismerésben és emlékezetes közösségi élményben legyen majd része!


Üdvözlettel,

Prof. Dr. Heidrich Balázs
rektor